Prudent Invest ügy / 2003-2004

A Pillér I. ingatlanbefektetési alap kezelőjének, a Prudent Invest Rt. tervezett privaciójának ügye / 2003-2004

Az ügy lényege:

Eseménysor: (időrendben alulról felfelé)

2004. …. Az ÁPV Rt. visszavonta a Prudent Invest Rt. részvényeire meghirdetett pályázatot.

2004. március 5. Levélben kérte a pénzügyminisztert a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész), hogy állítsa le a Prudent Invest Rt. privatizációját. Álláspontjuk szerint az ÁPV Rt. igazgatósága javaslataikat, valamint a befektetési jegyek tulajdonosainak érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva hirdette meg értékesítésre február 13-án a Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap százszázalékos állami tulajdonban lévő alapkezelőjét, a Prudent Invest Rt.-t.
Az állami vagyonkezelő ugyanis olyan pályázatot írt ki, ahol a pályázó maga döntheti el, milyen kisbefektetői garanciákat akar vállalni. A Tebész attól tart, hogy az alapkezelő olyan érdekcsoport kezébe kerülhet, amely a négymilliárd forint nettó eszközértékű Pillér alapban rejlő lehetőségeket az alap befektetőinek kárára, az általa kiválasztott cégeknek pedig anyagi előnyöket biztosítva kívánja kihasználni. A Tebész azt javasolja, hogy az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Prudent Invest Rt. értékesítésére csak a Pillér alap végelszámolása vagy az alap nyílt végűvé alakítása után kerüljön sor. A Tebész konkrét információkkal rendelkezik arról, mely érdekcsoport tulajdonába kerülhet a Prudent Invest. Gyanúja bizonyítására a privatizációs pályázat lezárásával egy időben, közjegyzőnél zárt borítékban letétbe helyezi ezen érdekcsoport nevét, és a borítékot az esetleges eredményhirdetés után a sajtó jelenlétében akarja felbontani.

2004. február 13. Az ÁPV Rt. igazgatósága meghirdette a Prudent Invest Rt. alapkezelő 100%-ot megtestesítő részvénycsomagjának eladását.

2003. augusztus 25. Sajtóközleményt jelentetett meg a TEBÉSZ a Prudent Invest Rt. tervezett privaciója ellen, mivel az a tervezett formában az általa kezelt Pillér I. ingatlanbefektetési alap „kifosztását” és a befektetési jegyek tulajdonosainak megkárosítását tenné lehetővé.