MOL ügy / 2007

A MOL (és bármely más tőzsdei társaság) menedzsmentjének ellenszenvét kiváltó felvásárlás megakadályozását lehetővé tevő jogszabályváltoztatás ügye / 2007

Az ügy lényege:

Az osztrák OMV osztrák olajcég jelentős befolyást szerzett a MOL Nyrt-ben, majd a MOL teljes felvásárlására készült. A MOL menedzsmentje (Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, Csányi Sándor alelnök, az OTP Nyrt. elnök-vezérigaztója) a kormánynál és az ellenzéknél egyszerre olyan jogszabálymódosítást lobbiztak ki, mely lehetőséget adott a tőzsdei cégek legfelsőbb vezetőinek, hogy akár saját tulajdonosaik többségi akaratának ellenében is hozhassanak olyan intézkedéseket, melyek megakadályozhatják a társaság felvásárlását és a menezsment leváltását.

Eseménysor: (időrend aulról felfelé)

2009. május A Bruxinfó értesülése szerint az Európai Bizottság e hónapban lezártnak nyilvánította a lex Mol ügyében indított kötelezettségszegési eljárást anélkül, hogy erről külön tájékoztatást tettek volna közzé. Az akta kurta-furcsa lezárása egyes megfigyelők szerint azért történt így, mert az eljárást kezdeményező OMV a Bizottság által az összeolvadás fejében kért engedményeket sokallva, még 2008. augusztusában önként visszalépett vásárlási szándékától és lemondott arról, hogy többségi tulajdont szerezzen a Mol-ban.

2007. november Az Európai Bizottság  kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben „a közellátás biztonságában különösen fontos vállalatokra vonatkozó törvény bizonyos aktusainak módosítása”, vagyis az úgynevezett lex MOL egyes passzusai miatt, amelyek Brüsszel megítélése szerint korlátozták a tőke szabad áramlását és a letelepedés szabadságát.

2007. október 8. Az Országgyűlés elfogadta a lex MOL néven emlegetett jogszabályt, mely a tőzsde társaságok mindegyike számára védelmi lehetőséget biztosít a menedzsment által ellenségesnek kikiáltott felvásárlások ellen. A lobbytevékenység sikerességét jól jellemzi, hogy egyetlen tartozkodás kivételével csak igen szavazotot adtak le a képviselők a törvény ugynevezett végszavazásán.
Az elemzői vélemények összessége szerint „lex MOL” európai összehasonlításban az egyik, ha éppen nem a legerősebb védelmet jelenti az ellenséges felvásárlásokkal szemben, ami összességében jelentősen csökkenti a hazai részvények vonzerejét és így a befektetők érdeklődését.

2007. augusztus Az OMV közzétette a MOL összes részvényére vonatkozó felvásárlási szándékát.

2007. …. Az OMV részvénycsomag vásárlással 20,2%-os tulajdonrészt szerzett a MOL Nyrt-ben.