Forrás Rt. ügy / 2002

Forrás Rt. részvényértékesítésének ügye / 2002 – 2003

2003. augusztus 15. Bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére a Forrás Rt. „A” sorozatú törzs-, és „B” sorozatú osztalékelsőbbségi részvényeit.

2003. június 30. Megkezdődőtt a kárpótlási jegy ellenében jegyezhető Forrás Rt. részvényjegyzési időszak. A részvényjegyzés során a részvényeket 1:1 átváltási árfolymon lehetett plusz készpénz befizetése nélkül, kárpótlási jegyekért megszerezni.
A jegyzés során a cég legnagyobb tulajdonosa az Arago Befektetési Holding Rt. lett.
A tervezett végleges kárpótlási jegy bevonás nem sikerült, a július 20-án véget ért jegyzési időszak lezárását követően is maradtak még tömegesen magánszemélyeknél kárpótlási jegyek.

2003. május 18. Közös sajtótájékoztató keretében került bejelentésre, hogy a TEBÉSZ fellépésének eredményeként – a kibocsátás előtt – jelentős változtatások kerülnek átvezetésre a Forrás Rt. alapszabályában. Az ÁPV Rt. elfogadta a szövetség javaslatait, így az elsőbbségi részvények fix 5 százalékos osztalék mértéke minimum 5 százalékra változott, vagyis ha a törzsrészvényekre ennél nagyobb osztalékot fizetnek, akkor az elsőbbségi részvényesek is ezt az összeget kapják. Az új alapszabály többek között korlátozza a saját részvénnyel való üzletelés lehetőségét azzal, hogy a Forrás a bekerülési értéknél olcsóbban nem adhatja el saját részvényét, alaptőke-emelés esetén pedig a tulajdonosok elővásárlási joggal rendelkeznek. ezen kívül vezető testületekbe (ig., fb) olyan személy nem kerülhet be, aki a Forrás által tulajdonolt cégnél vezető tisztségviselő. Emellett az alaptőke 30 százaléka feletti döntések esetében csak a közgyűlés határozhat.

2003. … A másodfokon eljáró fővárosi bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést és elutasította az ÁPV Rt. fellebbezését a TEBÉSZ részéről 2002-ben indított közérdekű adatszolgáltatásra kötelezés tárgyában.
A TEBÉSZ 2002 decemberében intézett kérdéseket az ÁPV Rt. vezetéséhez a Forrás Rt.-be apportált cukorgyári részvényeket illetően. A kérdések azt firtatták, hogy mennyiért értékesítette korábban a privatizációs szervezet a papírokat, mennyiért vásárolta vissza, és mennyibe került most a vagyonértékelés.
A privatizációs szervezet megtagadta a válaszadást, ezt követően fordult bírósághoz a TEBÉSZ. Az első fokon eljáró bíróság kimondta, hogy az ÁPV Rt. az adatvédelmi törvény hatálya alá esik, így közérdekű adatszolgáltatásra kötelezett. A másodfokon eljáró bíróság indoklásában kifejtette: üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg közérdekű adat közlése.
Mivel a TEBÉSZ szerint a másfél évvel korábban feltett kérdéseknek – a részvénycsomagok sikeresnek nevezhető eladása miatt – a Társaság szempontjából ma már nincs aktualitása, ezért a válaszok megadásához már nem ragaszkodik.

2003. május 28. A Forrás Rt. részvény-átruházási szerződés keretében eladta a tulajdonában levő Szolnoki Cukorgyár Rt, Mátra Cukor Rt, valamint Szerencsi Cukorgyár Rt. kisebbségi részvénycsomagjait a Nordzucker AG-nak. A névérték 70%-án megkötött tranzakció a FORRÁS Rt. számára az apportértékhez képest nyereséget biztosított.

2002. … A TEBÉSZ mind az apportot megtestesítő portfólió értékelését, mind az Rt. alapszabályát problémásnak látta.

2002. ……. A kárpótlási jegyek végleges bevonásának szándékával az állam „kárpótlási jegy – részvény” csere tervét jelenti be. Ez lett a Forrás Rt. részvényértékesítésének ügye.
Az ÁPV Rt. kibocsátás előtti két ütemben végrehajtott törzstőke emelésével 40 vagyonelem került a Társaság tulajdonába. Az apport-csomag 22 kisebbségi és 4 többségi tulajdonrészből, 4 ingatlanból és 10 likvid (OTC és tőzsdei részvény) vagyonelemből tevődött össze. Ezzel a részvénytársaság alaptőkéje 9.000.001.000 Ft-ra, saját tőkéje pedig 16 milliárd forintra emelkedett.